Fogantatásunk során nagyon sok féle energia és anyagi dolog illetve szellemi hatalom áll össze egy emberré. Természetesen ezért a változók miatt, mindannyian mások vagyunk. Még az egy petéjü ikrek is közt van különbség, pedig genetikájuk 100% ig megegyezik. Az éppen elfogadott trendek szerint és CSAK AZOK szerint vannak hátrányos, illetve előnyös tulajdonságaink. Kinek ebben, kinek abban könnyebb haladni az élet útján és vannak olyanok is, akiknek az átlagnál több rög jut az életben. A vallások dolga ezt megmagyarázni. Az azonban biztos, senki sem csökkent értékűbb a másiknál. Csak az adott társadalom, adott trendje miatt tartunk szerencsésebbnek egyeseket másoknál.
A valóság azonban az, hogy ez a trend, amikor változik, akkor másokat tartunk szerencsésebbnek. Ha keresztények vagyunk, hálát adunk a nehézségekért, mert tudjuk, hogy Isten azért adta őket, hogy fejlődjünk és minden nehéz helyzethez megadja a kulcsot is, bár lehet, hogy ez cvsak az alázatos fejhajtás. Ezt is el kell fogadnunk szeretettel, gyermeki szívvel, alázattal az Apukánktól, hiszen ő titkon figyel és majd megjutalmaz minket nyílván a türelmünkért, alázatunkért, szeretetünkért. Ez csak a keresztény nézőpont.
A hindu ugyanebben a helyzetben az előző életeket okolja és igyekszik mindent megtenni, hogy a következőben szerencsésebb sors jusson neki.
Ám a szerencsésebb sors, mint az látható a példából, relatív.
Mindannyian azt fogadjuk el, amit kaptunk. Ha olyan erőkkel áldott meg az Ég, hogy jobbítani kívánjuk magunkat bármiben, akkor soha nem mérhetjük a saját eredményeinket a másikéhoz, hiszen ő teljesen más együttállásból született, más a feladata a Földön, mások a hajtó erői, más a habitusa, gondolkodása, élethelyzete stb.
Az elért eredményeink mércéje önmagunk előző állapota lehet csak. Kizárólag ez a mérték objektív. Azonban, ha figyelembe vesszük, hogy az ember csak tükör által, homályosan ismeri magát, akkor még ez a mérce sem lehet döntő. Másokat sem kérdezhetünk meg, hiszen ők külső tényezők alapján, kettősen tükrözve látnak csak minket, amely kép így még inkább torz.
Az egyetlen helyes út, hogy kőre, követ teszünk minden nap, kis lépést minden nap, ahogyan a "lábunk " bírja. Bízunk, hiszünk a sikereinkben és elfogadjuk a hullámvölgyeket is. Mély bizalommal kell lennünk abban, hogy az őszinte igyekezet legalább olyan fontos, mint a külsődleges előre haladás. A lényeg, hogy menjünk előre és ne álljunk meg.
A leírtak alapján az is világos lett, hogy egy másik ember csak akkor dönthet tetteink felett, ha annak a hatalma Felülről adott. Vagyis Valaki, vagy valakik megbízták ezzel. Az ő ítélete is a homályos látáson alapul, de ezt a sors akarataként, alázattal el kell fogadnunk, mert jellemünk épülését szolgálja. Aki felettünk van, értünk van felettünk. Hőbörgéssel, elégedetlenkedéssel semmire sem megyünk és önmagunkat romboljuk.
Az előzőekben az is benne van, hogy akit Senki és senkik nem hatalmaztak fel arra, hogy tetteink, gondolataink, énünk felett döntsön, annak valóban semmi joga ezt megtenni, hiszen kétszeresen tükröződve látjuk csak a másikat és mindent, ami ő maga.
Az ítélkezés kéretlenül tehát a szeretet, az alázat, az egység ellen való bűntett.
Ettől a bűntől mindenképp meg kell óvnunk magunkat, mégpedig úgy, hogy saját vélt hiányosságainkat mindig szem előtt tartva, igyekszünk a másik gyengéit látva felmenteni őt magunkban. Tisztelve azt Aki és amik megalkották őt, hiszen egyedülálló csoda minden egyes emberi lény. Egyszeri, megismételhetetlen, megismerhetetlen végtelen, parányi, óriási, végeláthjatatlan és kicsi "férgecske". Egyszerre csodálatos, isteni és gyarló emberi. Ám mivel nem mi hoztuk létre nincs jogunk ítélkezni sem felette.
Ítélkezik majd felette az Aki mindenestül ismeri, színről-színre, a maga teljes valóságában.
Ez a végső igazság.
Nincs kisebb, vagy kevesebb ember. Nincs hasznos és haszontalan, ügyes és ügyetlen. Mindannyian a Végső Igazság részeként feladatot töltünk be itt a Földön.
Innen nézve értelmetlen vita, hogy kié jobb???
A haladás, az előre lépés, a fontos. A célszalag pedig bennünk van.

Sihing Hou