Gondoltad volna, hogy hazánk igazi pióca-nagyhatalom volt? Nem is olyan régen még évente több millió példányt exportáltunk gyógyítási célokra Európába, Amerikába, Napóleon pedig hatmillió piócát rendelt Magyarországról a katonáinak. A vérszívókat különböző módon gyűjtötték össze: csupasz lábbal bementek a vízbe, vagy egy lovat küldtek be a folyóba.  

Egy különleges piócafaj, az orvosi pióca, jótékony hatásait Ázsiában már háromezer évvel ezelőtt ismerték és alkalmazták. Egyiptomban többek között fejfájást gyógyítottak vele, egy ókori római történész visszérgyulladások kezelésére ajánlja. A piócaterápia a középkorban hihetetlenül nagy népszerűségre tett szert, köpölyözés helyett használták. A piócázás a 18. században jött ismét divatba, a második virágkorát a 19. században élte.

A 19. század elején egy francia orvos, Francois Joseph Broussais, aki Napóleonhadseregében szolgált sebészként, tette igazán népszerűvé a piócaterápiát. Nagyon hitt a piócák gyógyító erejében, és mindent ezzel kívánt kezelni. Franciaországban olyan sok piócát gyűjtöttek össze, hogy egy idő után elfogytak, ezért kénytelenek voltak máshonnan, többek között Magyarországról importálni. A francia kereskedők gyorsan kiépítették hazánk felé a kereskedelmi útvonalakat, és több millió piócát szállítottak el. Nagyon kellett ez a gyűrűsféreg, ugyanis a francia kórházakban akkor évente 5-6 millió példányt használtak fel belőle. A piócaőrületből Napóleon sem maradt ki, a katonái gyógyítására hatmillió piócát vásárolt meg tőlünk. Az állatokat mohával bélelt kosárban, szekérrel juttattak el a katonákhoz. Hazánk 1824-36 között csaknem húszmillió vérszívót, régies nevén nadályt exportált. Ez a szám jól mutatja, mekkora üzletággá vált a pióca, épp ezért egy idő után rendeletet kellett kiadni (1834), ami előírta a piócák halászásának, összeszedésének módját, valamint rendelkeztek a tenyészhelyekről és a szállítás mikéntjéről is. A magyar piócákat leginkább Franciaországba, Algériába, Amerikába, Ausztráliába, valamint a Földközi-tenger térségébe szállították. Párizsban működtek a legnagyobb piócakereskedők, Hamburg pedig a piócák elosztóhelyévé vált.

Magyarországot abban az időben közel négymillió hektár területen víz borította, nagy kiterjedésű mocsarakat, lápokat, tavakat kell elképzelnünk. Ezekre a helyekre csak az ún. rétes emberek merészkedtek be, ők voltak a halászok, a méhészek,  a békászok és

a pákászok, vagyis a piócaszedők.

A nadályok begyűjtésére különböző technikákat alkalmaztak.

• Használtak például ladikot: a pióca rátapadt a csónak aljára, ugyanis a csónak árnyéka hasonló, mint egy nagytestű, melegvérű állaté.
• A legegyszerűbb módszer szerint a nadályszedők feltűrték a gatyájukat, és hagyták, hogy a lábukra tapadjanak az állatok. Aztán sóval, meleg pipával leszedték, és egy edénybe gyűjtötték őket.
• A Tiszántúlon beleálltak a vízbe, és amikor látták, hogy közelít feléjük a nadály, kiemelték egy pálcikával.
• Volt, hogy zsinegre kötött hússal halásztak, és arról fejtették le a vérszívó férget.
• Előfordult, hogy kukoricaszárat is dobtak a vízbe, körülötte pedig felkavarták az iszapot. A menekülő nadályok a kukoricaszár levelei közé bújtak, így azzal, hogy kiemelték a növényt, vele együtt jöttek a piócák is.
• A romák sokszor rossz lovat állították a vízbe: amikor a nadályok rátapadtak a lóra, akkor kivezették a partra, és leszedték róla a férgeket.

A kiemelt piócákat nemcsak exportáltuk, mi is használtuk. Az 1930-40-es években számos polgári otthonban befőttesüvegben tartották. Mindig is rajongtunk a zsíros húsokért, ennek következményeként, főleg köszvény és gutaütés ellen „ragasztottak” nadályt, mindenki saját magának, általában evés után. Orvosi receptre is lehetett kapni a gyógyszertárakban egészen 1961-ig.

Az óriási piócabiznisznek leginkább az vetett véget, hogy lecsapolták a mocsarakat, és a folyók szabályozásával megváltozott a piócák számára előnyös természeti környezet. Továbbá felfedezték a szintetikus hirudint – amely a pióca hatóanyaga –, és kenőcsöket, krémeket kezdtek el gyártani. Vagyis az 1960-as évek gyógyszerforradalma elnyomta a népi gyógyászat ősi tudását, az orvosi piócáról szóló tanulmányok, cikkelyek az európai gyógyszerkönyvekből pedig már a XX. század első felére szinte teljesen eltűntek.

A piócaterápiát vagy hirudoterápiát napjainkban olyan betegségnél alkalmazzák, amelynek hátterében gyulladás, nyirokpangás, meszesedés áll.  Hatékony visszér, ödéma, lumbágó, ízületi gyulladás, csontritkulás, menstruációs zavar, női meddőség, hallás-, látászavarok esetén. A gyógyítás lényege, hogy több piócát elhelyeznek a testen, és amint a pióca elkezdi a vérszívást, nagy mennyiségű hirudint juttat a szervezetbe, amely véralvadásgátló, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő. Az orvostudomány véleménye egyelőre nem egyöntetű a kezelésről. Míg Magyarországon csak a hivatalos oklevéllel rendelkező természetgyógyászok gyógyíthatnak vele, addig Németországban gyógyszernek minősítették az orvosi piócát. Amerikában pedig az orvosi segédeszköz kategóriába tartozik.

Forrás:https://www.nlcafe.hu