Hogyan okoznak az antidepresszánsok impotenciát?

Az antidepresszánsok igen sok embernek okoznak kisebb-nagyobb szexuális zavart, azonban ezek általában a gyógyszer elhagyása után pár hónappal elmúlnak. Vannak azonban olyan szexuális zavarok, amelyek maradandóak, vagy legalábbis senki nem tudja, mikorra és mitől múlhatnak el. Az alábbi történet egy fiatalembertől származik, aki, mint sokszázezer ember évente hazánkban, gyanútlanul lépre ment - és most már nagy el van tőle keseredve. Kívánom neki, hogy problémája előbb-utóbb megoldódjon. Levele közléséhez hozzájárult, abban a reményben írta, hogy hátha más még időben olvassa és elkerüli az ő nehezen kezelhető szexuális problémáját.

Kedves Szendi Gábor!

A minap nyitottam egy új topikot "PSSD avagy szexuális diszfunkció antidepresszáns szedésének ..." címmel a Tények és Tévhitek fórumára. (A cím vége a hosszúsági korlát miatt lemaradt: "...befejezése után")

Az egyik fórumozó (Mazsola), aki olvasta, javasolta, hogy küldjem el közvetlenül Önnek/Neked is. Íme:

Az én történetem pontosan három éve kezdődött. A megelőző hosszú időszakban folyamatos stresszben éltem, mind munkahelyi mind családi oldalról nagyon nagy nyomás nehezedett rám.

Egy nyilvános helyen voltam a feleségemmel, ahol minden komolyabb előjel nélkül hirtelen iszonyatosan szédülni kezdtem, úgy éreztem, mintha a fejemben elpattant volna egy ér, és meg voltam győződtem róla, hogy azonnal meg fogok halni. Soha hasonlót nem éreztem korábban. A kihívott mentő nagyon magas vérnyomást mért, előtte mindig normális, kicsit inkább alacsonyabb volt vérnyomásom. Ezután a rosszullét után még többször jöttek rám hasonló, de kisebb rohamok, aztán még egy alkalommal az utcán lettem ismét nagyon rosszul, ekkor ismét mentőt kellett hívni hozzám.

Akkor rögtön bevittek a kórházba. Több napon át nagyon alaposan kivizsgáltak belgyógyászati, illetve kardiológiai szempontból, de semmilyen kórosat nem találtak. A rosszullétek mellett gyakran fájt a fejem (ami korábban csak nagyon ritkán fordult velem elő), illetve folyamatosan kimerültnek éreztem magam. Neurológushoz is elküldtek, aki szintén nem talált kóros eltérést és javasolta, hogy menjek el pszichiáterhez. Ettől eléggé ódzkodtam, mivel azonban a problémám nem szűnt meg és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, végül valamikor júniusban elmentem pszichiáterhez.

Miután elmondtam neki a tüneteimet és megmutattam az összes leletemet, azt mondta, hogy pánikbeteg vagyok, illetve, hogy kiégtem. Elmondta, hogyha módom lenne három hétig folyamatosan pihenni és teljesen kikapcsolni, akkor attól meggyógyulnék. Mivel erre nincs lehetőségem az aktuális munkahelyem mellett, a családom eltartásához meg szükségem van a munkahelyre, két módon tudna kezelni: pszichoterápiával, illetve gyógyszerrel. A kettőnek teljesen ugyanaz a hatása, de a gyógyszer sokkal gyorsabban hat. Én nagyon nem akartam a gyógyszeres kezelést, mert volt bennem egy jó adag félelem vele kapcsolatban. Ő nagyon határozottan a gyógyszeres kezelés mellett érvelt és mivel megbíztam benne, mint orvosban, végül sikerült meggyőznie.

Elmesélte nekem a tüneteim fiziológiai hátterét és a gyógyszer működési mechanizmusát. A kiégési tünetek illetve a pánikrohamok közvetlen oka, hogy az egyik agyi ingerületátvivő anyag (szerotonin) szintje lecsökken illetve túl gyorsan "visszavevődik" az információátadás során, és a gyógyszerek ezt a gyors visszavételt gátolják meg (SSRI - Selective Serotonin Reuptake Inhibitors). Azt mondta, hogy a gyógyszer szedésének elkezdésétől számítva kb. két múlva lesznek észlelhetők a pozitív hatások és úgy egy hónap múlva valószínűleg meg is gyógyulok. Persze azt is hozzátette, hogy a tartós hatás érdekében az életmódomon is változtatom kéne, legalább annyiban, hogy lehetőség szerint vegyem kevésbé komolyan a dolgokat, illetve amikor tudok, lazítsak.

Napi fél tabletta 50mg-os Zoloft-tal kezdtem, aztán néhány hét múlva már napi egy tablettát szedtem. A pánikrohamok jóval ritkábban jelentkeztek és enyhébbek voltak, de a fejfájás, levertség és kimerültség egyáltalán nem akart megszűnni.
Meg kell említenem azt is, hogy éjszakára nyugtatót (Xanax-ot) is felírt nekem. Azt javasolta, hogy este lefekvés előtt vegyem be vagy akkor, ha felébredek éjszaka. Érdekes, hogy az antidepresszáns szedése előtt még ebben a rossz állapotomban is csak ritkán voltam álmatlan. Az antidepresszáns szedésének elkezdésével párhuzamosan azonban rendszeresen felébredtem éjszaka és nem tudtam visszaaludni, és ezen valóban segített a Xanax.

Mivel a kiégés tünetei nem enyhültek, a pszichiáterem fokozatosan növelte a gyógyszer napi adagját, 5-6 hónap múlva már napi 3 tablettát szedtem. (A gyógyszer leírásában szokásos napi adagként 50 mg van megadva, ami egy tablettának felel meg. Legmagasabb adagként napi 200 mg szerepel, ami négy tabletta.) Az a tény időközben valahogy elfelejtődött, hogy a gyógyszeres megoldás azért lett favorizálva, mert az hamarabb (sőt nagyon hamar) meggyógyít majd engem.

A 2-3 hetenkénti találkozásaink alkalmával a pszichiáterem beszélgetett is velem kb. fél-háromnegyed órát, figyelmesen meghallgatott, hangsúlyozta nekem, hogy a gyógyulásom szempontjából a lazítás, pihenés nagyon fontos, mindig nagyon pozitív volt. Ez ugyanakkor nem volt pszichoterápia, ezt egyszer ő is megerősítette.

Ezeken a beszélgetéseken minden alkalommal jeleztem neki, hogy a gyógyszer szedése nagyon negatívan hat a szexualitásomra, ez egyébként már az első gyógyszeres hét után így volt. A libidóm drasztikusan lecsökkent, kb. a pubertás korom előtti szintre. A péniszem, a herezacskóm és a többi erogén zónám érzéketlenné vált, időnként majdnem annyira, mint mikor a fogorvos kezelés előtt érzéstelenít egy területet és az ember szinte nem is érzi azt a részt. Ezekkel párhuzamosan merevedési és merevség fenntartási problémáim lettek.
Mindig megnyugtatott, hogy ezek csak ideiglenes jelenségek, előbb-utóbb el fognak múlni.

A történet teljessége érdekében említést kell tennem arról, hogy kicsi gyerekkorom óta voltak bizonyos kényszeres tüneteim (többszöri visszamenés, lámpa kapcsolgatás stb.), amelyek soha nem akadályoztak a normális életvitelben és engem sem zavartak igazán. Tudom, hogy nagyon sok embernek van ilyen tünete, és őket sem zavarja különösebben, ez nem egy valódi betegség. Mikor a pszichiáterem véletlenül megtudta (szerintem azután beszéltem róla neki, hogy elmondta a gyógyszernek a kényszeres tünetekre gyakorolt pozitív hatását), hogy nekem is vannak ilyen tüneteim, láthatóan fontosnak érezte, hogy ezt a "bajomat" is meggyógyítsa. És valóban, nagyobb mennyiség (talán napi két tabletta szedésekor) a kényszeres tüneteim szinte teljesen elmúltak.

A kiégés tünetei enyhültek valamelyest, ugyanakkor a nem szűnő szexuális problémáim egyre jobban aggasztottak, így nyolc hónap után, 2008 februárjában úgy döntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszer szedését. Fokozatosan, néhány hét alatt csökkentettem le a napi adagomat nulla tablettára és közben megadózisú vitaminokat szedtem. A hatás nekem is meglepő volt: nem jelentkezett semmilyen elvonási tünet az antidepresszáns elhagyása miatt, ugyanakkor a kimerültség és fejfájás teljesen megszűnt, sokkal jobban kezdtem érezni magamat a bőrömben, mint a megelőző hónapokban bármikor.

Egy dolog, a súlyos szexuális zavar azonban megmaradt, sőt az elvárttal (a gyógyszer elhagyása után meg fog szűnni) éppen ellentétes módon, még fel is erősödött. A merevedés fenntartása még nehezebbé vált, és új jelenségként megjelent a korai magömlés (amikor egyre ritkábban, de sikerült elérni a merevedést).
A libidó kialakulásával, illetve nem kialakulásával kapcsolatos tapasztalatom, hogy érzem, hogy egy jó nő látványára meg kéne, hogy mozduljon valami bennem (mint régen mindig), és azt érzem, hogy az agyamból mintha elindulna egy jel, de az nem tud eljutni a péniszembe, mert azt valami gátolja, szinte érzem mintha a két pont közötti "drót" kontakthibás lenne és a jel nem tudna rajta átmenni.

Kb. két hónapig vártam, hátha elmúlnak a tüneteim, de mivel ez nem következett be, felhívtam telefonon a pszichiátert. Elpanaszoltam neki a tüneteimet. Az volt a válasza, hogy az ő praxisában soha nem hallott olyat, hogy a gyógyszer szedésének befejezése után ezek a szexuális problémák megmaradjanak. Elmondtam neki, hogy körülnéztem az Interneten és találtam írásokat, amelyek hasonló tüneteket írtak le antidepresszáns szedése után. Valami olyasmit mondott, hogy az egész csak valamilyen pszichés dolog, az a probléma, hogy a gyógyszer szedése alatt romlott a szexuális teljesítőképességem és így csökkent az ilyen irányú önbizalmam, ezért nem megy a szex. Különben meg ne olvassak ilyen anyagokat az Interneten, mert csak ront az állapotomon, még jobban bemagyarázom magamnak, hogy tényleg bajom van.

Mivel a pánikbetegség elején a vérnyomásom időnként a megengedettnél magasabb volt (nem vészes módon), "alternatív magyarázatként" azzal a feltételezéssel is élt, hogy a magas vérnyomás a hajszálereimet tehette annyira tönkre, hogy az erekciós zavarokat okoz. Ezért azt is javasolta, hogy menjek el egy urológushoz.
Javasolta még, hogy én írjak közvetlenül a gyógyszergyárnak az általam tapasztaltakról. A végén azért hozzátette, hogy sajnálja a dolgot, de azt nem magyarázta meg, hogy ezt hogy érti.

Megdöbbentő, hogy a pánikbetegségre azonnal a gyógyszeres pszichiátriai kezelést javasolta, a súlyos szexuális zavarok esetében azonban feltette a kezét. Azt is elképesztőnek tartottam, hogy nekem kelljen a gyógyszergyárnak írnom a tapasztalt tünetekről és nem neki hivatalból.

Egyébként jól mutatja, hogy a leírt szexuális probléma nem "pszichés" eredetű, hogy még az álmok szintjén sem jelenik meg erős szexuális tartalom, nincs éjszakai magömlésem a hosszú "önmegtartoztatások" után sem, s ha néha van is reggeli pénisz merevedésem, annak erőssége és tartóssága összehasonlítva a gyógyszerszedés előtti időszakban megéltekkel, szánalmas.

Persze 2008 nyarán elmentem urológushoz, aki megoldásként a Viagra, a Cialis vagy egy harmadik, hasonló hatású gyógyszer szedését javasolta. Én a Cialist választottam. Egyszer kipróbáltam: elég kellemetlen mellékhatása volt, vérbőséget okozott mindenütt, persze a péniszemben is. A merevedés rendben lett tőle, de semmi más. A libidómat nem javította egyáltalán és a korai magömlést sem.
Az urológus ennyit tudott "segíteni". Egyébként egy pillanatra se vonta kétségbe, amit az antidepresszáns hatásairól mondtam, és ki is fejtette, hogy rossz véleménnyel van a pszichiátriáról.

Egy éven keresztül nem következett be változás a tüneteimben. Így 2009 nyarán kétségbeesésemben elhatároztam, hogy elmegyek egy andrológushoz, hátha az tud segíteni nekem. Annyit sikerült kiderítenie, hogy magas a prolaktin szintem, amely okozhat libidó zavart. Egy hónapig szedtem Bromocriptint, ami normális szintre vitte a le prolaktint, de a tüneteimen semmit nem változtatott.
Kiábrándító volt egyébként az andrológus reakcióját hallani a történetemre. Érdemben csak annyit mondott, hogy az a tapasztalat, hogy a Zoloft jó ellenszere a korai magömlésnek, de ő különben nem ért a neurokémiához. A végén megadta egy szexuálpszichológus telefonszámát, mondván, hogy majd ő fog segíteni a problémámon. Mivel egyáltalán nem hittem abban, hogy a tüneteim mögött pszichológia problémák húzódnak meg, a pszichológust nem hívtam fel.

Persze tovább agyaltam a dolgon, hogy ki segíthet nekem. 2009 őszén mentem el egy endokrinológushoz. Megnézte az összes hormonom szintjét. Néhány közülük kívül esett a megfelelő értékek tartományán, de nem vészes mértékben. Szelén szedését javasolta, ami az ő általa neki tulajdonított regeneráló hatáson keresztül, úgy tűnt ténylegesen helyrebillentette az értékeket, mondjuk úgy nagyjából. Persze a tüneteim mit sem változtak.

És amikor tünetekről beszélek, meg kell említenem még egy tünetcsoportot. Erre korábban, a szexuális problémák árnyékában nem is annyira figyeltem (bár az első pillanattól kezdve érzékeltem), de később egyre egyértelműbbé vált, hogy végbement bennem egyfajta érzelmi elsivárosodás is. A gyógyszer szedése óta minden sokkal szürkébbnek, tompábbnak tűnik az életben. Nem érintenek meg a korábban oly ismerős furcsa, érdekes, csak költők vagy írók által leírható, régi emlékekhez (akár szagokhoz, illatokhoz, hangokhoz) kapcsolódó hangulatok. Másrészt az érzéseim "amplitúdója", mind negatív, mind pedig pozitív irányban jóval kisebb lett. A korábbi, szerintem bőven a normalitás határán belüli, egyáltalán nem kóros szintű szorongásaim (pl. éjszaka közepi vagy reggeli ébredéskor) gyakorlatilag nem jelentkeznek. Valami nagyobb ijedtségre nem rándul össze ismerős módon a gyomrom. Egy sok ember előtt elmondandó beszéd előtt jóval kevésbé izgulok, mint régen. Nagyon jól jelzi ezt a fajta "tompultságot", hogy ezt a súlyos szexuális problémát is egészen jól elviselem, normális esetben tombolnom, üvöltenem, törnöm-zúznom kéne, azért hogy (egyelőre úgy néz ki) visszafordíthatatlan módon tönkretették az életemet.
Ugyanakkor igazán nem tudok örülni semminek, legalábbis nem úgy, mint korábban. Sem komolyabb, sem apróbb dolgoknak. Régen pl. egy jó zene hatására időnként kicsit borsódzott a hátam, régi emlékek, hangulatok jöttek fel bennem, ilyen ma csak nagyon korlátozott mértékben jelentkezik nálam.

A fenti tünetek kapcsán elmondtam az endokrinológusnak, hogy az egész olyan, mintha kémiai lobotómiát hajtottak volna végre rajtam. (Ezzel a kifejezéssel Szendi Gábor honlapján találkoztam.) Látszott rajta, hogy elhiszi, amit mondtam neki, és azt mondta, hogy valóban erről van szó. Azt is elmondta, hogy óvatosan kell bánni az antidepresszánsok adásával a mennyiséget és az időtartamot illetően, mert ezek minden esetben hatnak az egyes hormonok szintjére és a hormonok alapvetően befolyásolják az élettani folyamatainkat, hangulatunkat és ezzel általában a pszichiáterek egyáltalán nem szoktak foglakozni.

Szóval több, mint két évvel az antidepresszáns szedésének befejezése után úgy élek, mint egy eunuch, akinek még az érzelmi élete is sivár. Bár folyamatosan reménykedem, úgy érzem visszafordíthatatlan változásokat okozott a gyógyszer az agyamban. "Csak" pánikbeteg voltam, nem voltam soha depressziós, nem is diagnosztizált annak a pszichiáter sem, mégis hosszú ideig, szerintem óriási adag gyógyszerrel kezeltek. És ki tudja meddig folytatta volna a pszichiáter ezt a fajta kezelést, ha én magam nem döntöm el, hogy kiszállok belőle.

Otrombán becsaptak, félrevezettek! Nem tájékoztattak, sőt utólag még le is tagadták a gyógyszer lehetséges súlyos mellékhatásait. Rábeszéltek valamire, amitől eleve tartottam, szó szerint azt mondták, a gyógyszer szedésének ugyanaz a hatása, mintha csak beszélgetnénk.
Az is döbbenetes és szerintem igencsak gyanús, hogy a pszichiáter, ellentétben az összes előbb említett többi orvossal, egyetlen kezelés alkalmával sem adott olyan papírt a kezembe, amin rajta lett volna az aktuális diagnózisa, illetve a felírt gyógyszer típusa és mennyisége. (Mindig csak az aktuális receptet és a vizitdíj befizetéséről szóló bizonylatot kaptam meg tőle.) Egyébként az összes orvosnál, beleértve a pszichiátert, a magánpraxisukon voltam.

Ha az esetem nem egyedi eset, márpedig ennek a valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő, akkor itt valami világraszóló szörnyűség történik. A fejlett világban nap mint nap százmilliók szednek hasonló készítményeket és ezeknek az embereknek az életéből utána eltűnik valami, ami fontos és alapvető volt. A velem történtek után komolyan elgondolkodtam egyébként azon is, hogy vajon a múltban, az antidepresszánsok ilyen mértékű elterjedése előtt is ilyen keresett áru lett volna (ha akkor létezik) a Viagra és a hozzá hasonló készítmények. Nem tartom kizártnak, hogy a két dolog egy "gyönyörű" árukapcsolás. Már mért lenne az természetes, hogy negyvenes férfiak tömegeinek nem áll fel a pénisze? Így volt ez a múltban is?

Az emberi agy az ismert világ messze legbonyolultabb entitása. A tudósok ismerete róla nevetségesen kicsi. A pszichiáterek ebbe az elképzelhetetlenül komplex és az egyes emberi életek szempontjából mindenek fölött álló rendszerbe túrnak bele egy olyan eszközzel, amelynek a pontos hatását nem is ismerhetik, hiszen csak "tudogatnak" valamit a működéséről. Rémisztő belegondolni abba, hogy a mai pszichiáterek elődei, még néhány évtizeddel ezelőtt is villamos árammal sokkolták a betegek agyát, illetve lobotómiát alkalmaztak. Akkor azok elfogadott megoldások voltak. Vajon mit fognak mondani húsz év múlva az akkori vezető pszichiáterek a mai antidepresszánsokról?

Elgondolkodtam azon, hogy soha nem mérték az aktuális szerotonin szintet az agyamban (állítólag ez nem is nagyon lehetséges), viszont a tüneteim meg nem szűnése miatt egyre több gyógyszert kaptam, gyakorlatilag pusztán tapasztalati alapon. Arányos volt ez a kezelés? Megfelelt-e a hippokratészi eskü szellemének: "Ne árts!" Vajon a pszichiátereknek van saját maguk által megélt tapasztalata a gyógyszerek hatásáról? Az volna a becsületes, ha ők is kipróbálnák őket magukon.

Nagyon kíváncsian várom azok beírásait, akik szedtek antidepresszánst, de már abbahagyták és a szexuális diszfunkcionalitás megmaradt náluk.

Üdvözlettel: HB

Forrás:

http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/impotencia-antidepresszanstol.htm