Az egészség garanciája: MSZ-01-10007, avagy: Elsózhatják az életünket!

A ma is hatályos 30/1994. (XI. 8.) számú ipari miniszteri rendelet szerint csak olyan étkezési só hozható forgalomba, ami - az 1999-ig érvényes szabványnak megfelelően - egyáltalán nem tartalmaz kálisót.

A tudomány már sok évvel ezelőtt feltárta a káliumtartalmú műtrágyákkal táplált haszonnövények esetében. A szlovákiai Új Szó című lap például már 1988-ban beszámolt a Szlovák Tudományos Akadémia Növénykórtani és Rovartani Intézetének következtetéséről: a legfontosabb feladat a talaj káliumszintjének csökkentése. A túl sok kálium tönkreteszi a sejtfalat, s a növény védtelen marad a betegségekkel szemben. Ez egybecseng a nemzetközi kutatások, például Ahnelt és Hahn állatkutatók tizenöt évvel korábbi vizsgálatainak eredményével, amelyek szerint a kálisó tartalmú műtrágyával kezelt legelőkön táplálkozó haszonállatok gyakran terméketlennek bizonyulnak, s Gottschewski állatkísérleti eredményeivel is, amelyek szerint a kálium-túlsúlyos étel és itala generatív szövetekben károsodást idéz elő.

Ezen felismerések nyomán a kálisótartalmú műtrágyák felhasználása a világ sok országában - így hazánkban is - erősen visszaszorult, mégis Magyarországon a kálium korlát nélkül kerülhet - immár közvetlenül - az emberi szervezetbe. Az üzletek polcain sorakozó sókészítmények nagy részéhez ugyanis néhány éve kálisót is kevernek. Ezek furcsa módon forgalomba hozhatók anélkül, hogy feltüntetnék rajtuk az engedélyezett szabvány jelét, de kapható olyan kálisótartalmú só is, amelynek zacskóján szerepel az "MSZ", vagyis hogy a készítmény megfelel a magyar szabványügyi előírásoknak. Ez pedig - a bevezetőben idézett rendelkezés szerint - kizárható.

Árulkodó dokumentumok

A szabványellenes konyhasó érhetetlen diadalútját a hatóságok évek óta azzal a rövid érvvel magyarázzák: ez a mennyiség még nem mérgező. Ám Tejfalussy András, az Agroanalízis Tudományos Társaság Környezetvédelmi és Gazdaságosság elnöke évek óta más véleményen van.
Mivel a kilencvenes évek elején a káliumklorid- és káliumnitrát-tartalmú műtrágyák hatásait, valamint a nemzetközi és a magyar szakirodalmat elemezve maga is olyan következtetésekre jutott, mint a bevezetőben idézett szlovákiai kutatók, érthetően erős fenntartásokkal fogadta a néhány évvel ezelőtt REDI néven forgalomba hozott kálisótartalmú, úgynevezett sópótló készítményt. Annál is inkább, mert ez az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) engedélyezési eljárásán gyógysóként jutott át, így a konyhasóra előírt szabványt nem alkalmazták rá.
Az engedélyezési eljárás OÉTI-től beszerzett dokumentumai alapján dr. Kovács Pál országgyűlési képviselő, a szociális és egészségügyi bizottság titkára 1992. áprilisában - figyelemmel Tejfalussynak a kálisó káros hatásainak felderítésével kapcsolatos előző eredményeire - felkérte, hogy készítsen a REDI-só engedélyezési dokumentumairól "méréstani és engedélyezési eljárási tisztasági szakvéleményt".
Tejfalussy András kiterjedt kutatásai a gyógysónak titulált REDI-sótól aztán eljutottak egy engedélyezett étkezési konyhasó-készítményhez is, amely csak hatvan százalékban volt konyhasó, azaz nátriumklorid, negyven százalékban azonban káliumklorid. Majd a gyógyászatban használt Kálium-R tabletta engedélyezése előtti hatásvizsgálatok adatai aggasztó következtetések sok tekintetben ellentmondanak az adatoknak, s igencsak rózsaszínű képet festenek a készítmények várható hatásáról.
A dokumentációban szereplő mérési adatok például arról tanúskodtak, hogy ha a hatásvizsgálatokban résztvevő emberek ételeiben a napi 20 gramm konyhasót - akár csak egytized részben - kálisó helyettesítette, valamennyiüknek ötven százalékkal romlott a veseműködése, ha pedig a napi 20 gramm konyhasót egyötöd részben helyettesítették kálisóval, a vérük káliumtartalma a mérgező (5 mmol/liter feletti) szintre nőtt, ami azt jelenti, hogy emiatt minden sejt működése romlott.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már 20-98 (!) százalék között mozog az üzletekben kapható étkezési só kálisótartalma, s fellapozzuk A belgyógyászat alapvonalai 2. című már 1967-ben kiadott tankönyvet, amely szerint "a káliumklorid illetve -citrát (kálisók) a nátriumklorid (konyhasó) pótlására alkalmatlanok, rontják a szívműködést, illetve megállíthatják azt", nem csodálhatjuk, hogy Tejfalussy András szakvéleménye alapján dr. Kovács Pál már 1992-ben interpellált a népjóléti miniszterhez. Azt azonban annál inkább, hogy az interpellációra adott válasz a vizsgált dokumentumok optimista végkövetkeztetéseire épült, nem a bennük szereplő ellenkező mérési adatokra. Az ügy azóta már sok fórumot megjárt, de mert az érveit sehol sem méltányolták, Tejfalussy András a nyilvánossághoz fordult. Így néhány héttel ezelőtt az egyik kereskedelmi rádióadó hallgatói értesülhettek a figyelmeztető felhívásról: kerüljék a káliumtartalmú konyhasó fogyasztását.

Mindeddig az egyetlen reakció a rádiókabaréban hangzott el, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője humorizált egy keveset a felhívás fogalmazójának rovására, mondván, ez a mennyiség nem mérgező. Arról, hogy minek a szabvány, ha éppen a betartatására hivatott hatóság emelkedik felül az előírásain, ezúttal sem esett szó. Tejfalussy Andráshoz viszont - ismeretei szerint a sóügyben folytatott küzdelme, az ügyben illetékes hatóságok kitartó ostroma "jutalmaként" - néhány hónappal ezelőtt, az óbudai lakásánál működő irodájában, hajnali négy órakor (!) rendőrök állítottak be, megbilincselték, s magukkal vitték. Az utólagos magyarázat szerint egy aznapi bírósági tárgyalásra kellett előállítaniuk, amelynek tárgya Tejfalussy András elmeorvosi vizsgálata és cselekvőképességének esetleges korlátozása.
Arról, hogy eközben miképpen bántak vele a rendőrök, most ne szóljunk, mert ez ügyben még nem zárult le az állampolgári jogok országgyűlési biztosához benyújtott panasz nyomán a vizsgálat. A történet szempontjából lényegesebb a következtetés, amire Tejfalussy András jutott: állításait célszerű alátámasztani olyan szaktekintélyekkel, akiknek épelméjűségét aligha merné bárki is kétségbe vonni.

Tudóscsoport a kockázatokról

Az ügy dokumentumai így jutottak el a Magyar Tudományos Akadémiára, ahol a felkért szakemberekből álló team néhány héttel ezelőtt megvitatta a kálium-leadási határértékekre rendelkezésre álló hivatalos mérési adatokat, s az ezen alapuló - kálisó-ételsózással és a kálisó-tabletta gyógyászati célú alkalmazásával járó - kockázatokat. Ami magyarul azt jelenti, hogy a tudóscsoport nem az adatokból egykoron levont következtetéseket, hanem magukat a mérési adatokat vette górcső alá, fenntartva magának a jogot a saját következtetések levonására.
Az, hogy a korábbi és a mai következtetések eltérőek, elárulja, hogy az eszmecseréről készült emlékeztetőt dr. Pannonhalmi Kálmán, az MTA Elnöki Titkárságának vezetője - azzal a megjegyzéssel, hogy véleménye szerint a megbeszélésen fontos megfigyelésekre derült fény - megküldte az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet főigazgatójának. Addig is, amíg itt is véleményt formálnak az ügyről, érdemes megjegyezni, a magyar szabványnak e pillanatban talán csak egy Görögországból származó káliummentes tengeri só és az 50060/4386/91-es. OÉTI számú tengeri só felel meg.

 Szöghy Katalin